Tudod én szeretlek mintha muszáj lenne és enne kérek ha éhes vagyok.

és ha szomjas, inkább csak ülök a fotelban és csendben vagyok.

Szomjazok de nm kérek inni nem mozdulok.

A legmélyebb pontja ez, az év horizontja.

Elértem a pontot amit minden évben, itt a karácsony a megnyugvás ideje.

Május, május az én hónapom. Ekkor vagyok talán a legőszintébb és a legtürelmetlenebb magamhoz.

Mérlegelek és most azt érzem hogy mennyire nem tudom elviselni a sikert, mennyire nem irányítom a magam világát.

A pénz sem az enyém, csak számok amit a boldogság annyi féle hamisítványára válthatnék, csupa bóvli és gagyi, színtelen színes holmik, vásárfiák.

Csillogó ékes, mézes, hizlal, bódít, mérgez, lódít és csal és becsap és berúgsz és megcsalsz.

Le kellett hogy lassuljak, ezért fáj most.

Sajog és ki kéne mondanom egyszerre többnek is mit érzek és nem hagyom, hogy győzzön a jobbik bennem, mert tudom hogy nincs igazság a földön, csak ábrándok álmok és szép emlékek amik lehet hogy meg sem történtek, mert nm hagyjuk hogy megtörténjenek csak a sínen hagyjuk őket egy napos délután, árván magukra, nem nézünk hátra pedig sírva könyörögnek hangosan.

Értünk...

Persze mi, úgy teszünk... vagy pedig semmit nem értünk...

Közben aztán peregenk az évek, mossák tisztára lelkünket, kócsing tanfolyamok és érzelmi drámák és megtört életek és betegségek.

Fájó derekak és foci sérülések, tagolják szenvedések és ádáz vereségek, hogy meglakoljunk szenvedjünk, hisz boldogsághoz csak a kárhozat vezet hisszük és elengedünk, majd markolunk miatta, erősen egy kezet...

Szenevdés az ára földi boldogságnak, másé vagyunk újra, új kezdésre, újabb támasz megbotlunk s Te ott vagy kapaszkodunk beléd, s a jó öreg önsajnálat hideg vize áraszt.