Anno emlékszem, hogy olyan alapon mentem bele, hogy segít nekem, felépülni ebből a vállásból, aztán én meg segítek neki talpraállni, perszez nem volt kimondva szóban, meg leírva sem, szóval sehogy és az lehet, hogy csak az én fejemben létezett ez az eggyeség.
Legalábbis ezzel, nyugtattam a alelkem akkor, meg hogy majd szakítok vele, nem ma majd , majd.. ilyen-olyan eseményekhez kötve.
Közvetlenül a vállásomkor indult ez a kapcsolat és azt is mondhatnám, hogy kiváltó oka volt, de nem mondom, mert már nagy, nagyon szabadulni akartam abből a kapcsolatból, baromi nyoimaszótnak érteztem. Az akkori nőm, nem volt naív, meg gyáva sem, de cserébe kisség arrogáns én most ezt nejezen írom le, többször megállok, de még fejben is nehéz kimondanom, hogy nem volt szép.
amikor megismerkedtünk akkor még olyan átlagosnak mondanám, azátán, nagyon gyorsan, megváltozott. Nem a lila kös múlt csake el hanem valóban más lett külsőre. Nekem meg, valahogy egyre inkább nem teszett, hasonlítgatni kezdet más nőkhöz. Most úgy látom innen, hogy nem a férfi választott, hanem lehet, hogy a bennem élő kisfiú. Bár akkor azzal átattam magam, hogy jó lesz ez mert stabil családi háttér, a gyerek miatt is jó ha nekem már úgy sincs, normáis családom. Meg néha voltak jó dolgok, csak amire igazán vágytam az nem volt. Persze nem a Zsuzsa tehet mindenről, sőt az elején dőlt el ez, szerintem amikor megcsókoltam először és nem volt az a de meg dugnálak érzés bennem, inkább csak olyan, hát jó ez is megvolt. pedig tudtam már akkor is , hogy ez nem az amire vágyom, de hát gondoltam ez is jó lesz valamire. Persze ha őszinte tudok lenni magammal és persze vele is akkor ez a hajó nem futott volna ki a nyílt tengerre, szerintem még a kikötőben, a hajó felkészítése és a kötelek rendezése közeben, kiléptettem volna.
Mert nem én léptem volna ki, hanem őt kellett vola kitennem, az első jel után, a saját életemből, nem pedig kilépnem más életéből.
Aztán tovább élni a sajátomat. Ehelyett elnyomtam a saját vágyaimat, aztán meg néha, volt egy-egy szelep nyitás, amikor kiengedtem a gőzt és most a megcsalásokra, berugásokra, berugásos-megcsalásokra gondolok. Ezek enyhítették a helyzetet, némileg, persze miután helyre hoztam magam, a bűntudat cunami okozta károkozásokból.
Jelenleg hasolnló a helyzet, pl. most is hasonlítgatom, a Marcsit más nőkhöz, szintén a jó nőkhöz.
Emlékszem egy jelenetre, még csak egy éve voltunk együtt és gyerekekkel mentünk, elutaztunk hétvégére, még a Hédi messze nem volt, ugye most 3 éves és mi 5 éve vagyunk együtt (kb. 2019. júniustól számítható a kezdet).
Beültön valahová ebédelni a négyesben és nagyjából mindne oké volt én játszottam az apuka szerepet. Voltak mások is az étteremben, nyár volt és hát kint ültünk. A másik asztalnál ült néhány kb. 30-as nő, pont úgy ültem hogy pár méterre átlósan ráláttam az asztalukra. Csinosak voltak, nőiesek, semmi extra csak nőnek voltak öltözve. Nyári ruha, női nyári cipő ilyesmik de semmi különös, csak ahogy lányok szuoktak öltözni nyáron. Ezzel szemben Marcsi rövidnadrág, valami unisex cipő, mittomén adias, vagy tisza egy bézik kék póló. Szóval akkor döbbentem rá talán, ha nem is először, de legtisztábban, hogy mi az amire vágyom, hogy egy NŐ legyen mellettem, ne egy idegbajos kislány, akit az idegbajos apja, egész életében hajtott, mint zinger a varrógéprt és mopst nem tud leállni. Vagy egy nőissébéen sérült nő, aki folyton azon stresszel, hogy nem elég jó, meg hogy biztos vele van baj, meg megkérdezi nap egyszer, hogy haragszom-e rá, ha csak másképp viselkedem, persze ez nem mindig alaptalan, de akkor is, arra kényszerít, hogy vlahogy viselkedjek, nem ahogy akarok, hanem úgy hogy Őt ne bántsam meg, az Ő kereteit ne lépjem túl, tényelg néha olyan mintha mozgássérült lenne és úgy kellen tennem, mintha nem lenne az.
Szóval terhelt ez a kapcsolat is és őszintén sajnálom a Hédit, hogy ide kellett születnie. Most már baromira bánom, hogy nem vitoprláztam vissza a hajóval a kikötőbe, miokor úgy éreztem, hogy vissza kell menni, mert megsajnáltam őket, ez az igazság, volt ag pont ahol megsajnáltam a Zsuzsát is és a Marcsit is. Ezt érzem és hogy ezért elárendeltem magama az Ő érzéseiknek, az Ő korátaiknak magam. Gyáva voltam, nem tudtam nemet mondani, pedig mindenkinek jobb lett volna.
Tegnap láttam, egy szép nőt, de nem szőke plázacica volt, meg 100 -as szilikon mell, meg semmi ilyen szélsőség, csak úgy egszerűen tetszett. A lényeg, hogy ilyenkor felerősödik bennem, hogy milrt is vagyok itt, ha ez nem jó nekem, ha egy olyan nőre vágyom, aki nőies, nóies ruhákat hord, nem pedig férfinak öltözik, valami sérülés miatt, vagy mert egyszerúen csak ilyen.
Az életem, többi területén, például a munkában is érzem, hogy visszatart ez az egész.

A hétvégén, volt egy eset, hogy eg régi haverom aki egyébként hasonlóan rosszul kötődik mint én, rám írt, hogy a notebookját nézzem meg valamikor és hogy odaadná. Évek óta nem találkoztam vele, pedig ott lakik néhány ami háztömbnyre kb. 200 m, de ez most mind1 is. Írtam neki, hogy lent vagyok a játszótéren, a gyerekkel, hoza le, mondta hogy oké. Ekkor még egyedül voltam a Hédivel, aki biciklizett. Közben megjött a Marcsi is és ezért úgy döntöttem, hogy akkor odamegyek notebookért, a ház bejáratához, ahol a haverom lakik, mert valahogy szégyeltem elpőtte a Marcsit, meg ezt a helyzetet amiben vagyok, mert ő régről ismer és ismeri nagyjából milyen vagyok. És ugyanezt érzem az egész életemben , hogy azért nem halad előre a munkám sem, azért kerülöm az embereket, mert szégyenlem magam. Mostanában egyre többdzör eszembe jut,hajnalban, hogy nem avgyok jó helyen, nem azt az életet éelm amit szeretnék, a hanem kényszerűség tart itt. Az hogy úgy érzem, nem tudok mást tenni, a Marcsival sem tudok miről beszáélgetni, egyszerűen túl régóta zavar, hogy valahogy nincs benne meg, vagy csak én nem találom a NŐT.
Úgy érzem, ezt nem mondhatom el neki mert akkor az a végét jelentené, a Hédinek meg nem akarok fájdalmat okozni ilyen korán.
Az a tervem, hogy megépül a ház és én nem fogok ott lakni, de persze ezt sem tudom majd betartani, mert szoás szerint elsodornak az események és megint megy minden tovább.
Miért nem kelhetek egyszer fel úgy reggel, hogy nem az az első gondoltaom, hogy faszom ár megint indul, kibaszott retkes kurva nap, amikor helyt kell állnom és el kell jétszanom, hogy milyen fiszi-fasza minden és ne úgy készüljek az estére, hogy 9 ig ki kell bírnom amíg a Hédi elalszik aztán, minél előbb el akarok aludni, mert akkor éjszaka nem basztat senki. merg a Marcsival sem kell jópofiznom. Legszívesebben elküldeném a picsába, hogy rendetlen, meg nem bír úgy csinálni mint egy átklagos nő, és miért kell nekem magamra válalnom, egy csomó plusz dolgot, ami nem az én ügyem lenn, néha úgy érzem hogy a saját gyerekeivel sem bír és nekem kell őket is helyre raknom, holott meg szerintem az lenne oké, hogy ő teszi helyre őket és én maximum segítséget kérhet, meg iylemi. De hogy nekem kell kiabálnom velük, meg szigorúnak lennem, meg rendre tanítanom, meg hogy ebédkor kést is használunk, meg nem iszunk a óból... nagyon sokmindent elnyomtam, mert ugye Marcs egy bántalmazó kapcsolatbaól jön, ahol sokat bántotték és hát én nem akarom őt bánatani, semmiylen módon, de komolyan már nagyon tele vana tököm ezzel. Ha mondok neki valamit akkor sírdogál, ha nem mondok semmit akkor azért sír és hibáa mindim neki, hogy ne vonuljon el sírni, hanem inkább akkor sírjona vállamon, azt nem.
Midezt úgy, hogy az elején megbeszéltük, hogy nem söprünk mindent a szőnyeg alá, ahogy szüleink tették és ez úgy néz kji, hogy nem sikerült. Ha bármit mosntam akkor azt kritikának vette, meg elvonult megsértődött, aztán inkább nem mondtam már, ha Ő mondtott valamit akkor szerinte én is rosszul regaáltam.
Sokszor mondtam neki, hogy menjen dolgozzon az önismereten, drámára, pszichológushoz, de semmi. Egyszer kiborul a bili és akkor, borítom az asztalt, ahogy ez lenni szokott a jó Magyar családoknál. Aztán vállás, meg a többi szar. van erre egy mondás, így szól "Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni".

Ők ugye csornán laktak, kölcsön lakásban, ami elég szarul nézett ki belülről, de egyébként rendbe volt, csak elkezdték felújítani, a tulajdonos, de aztán félbe maradt. Félig lehúzott tapéta, ez egyik szobában, ablakcsere után, nem volt kifestve, csak glettelve, szóval elég lehangoló volt. Viszint vol valami bája, annak a régi polgáti lakásnak, volt egy régi erkény, ilyen fém vázas, drótos üveggel és egy régi ház tűzfalára nézett, ott sokszor néztem ki bámultam a semmit gondolkodva az életen. Gyógyulni voltam ott.
Hetente néhányszor jártam oda. Már akkor gyanús volt, hogy erendetlen, amivel tisztában volt és szégylete is, meg küzde vele a mai napig. Volt egy hátsó szoba amit nem nagyon használtak, ilyen tároló szoba volt, mindent ott tároltak ami nem kellett éppen, de kidobni nem akarták. Szóval ilyen kupi szoba. Egy régi szar kanapén aludt a gyerekek szomszédságában, amin mindig fájt a háta. Ezért rábeszéltem hogy vegyen már egy ágyat, ezt a kanapét meg dobju ki, vagy adjuk oda valkinek akinek jó lesz, mittomén pincébe avagy akérmire. Rábeszéltem, vett ágyat, segítettem elvitték a kanapét azt én intéztem, aztén kipakoltunk a hátsó szobából, átrendeztük rendbe hoztuk végre volt mnormáis élettér. Nemsokkal utána kitalálta, hogy Győrbe költözik, de úgy érzem, hogy az én nyomásomra, mivel érzékeltettem vele, hogy szerintem ez így balfaszság amit csinál. hogy elpazarolja z idejét. Egy cégnél dolgozott kevés pénzért, ahol nem becsülték meg. Segíttem neki albérletet kereseni, többet megnéztünk együtt. Mikor talát akkor a közelemben talált, kb gyalog 3 percre tőlem. Ekkor azért felcsillant bennem a remény, hogy mégsem balfasz, mégis van benne élet.
Nekiálltaunk átköltöztetni, eközben újabb csalódások értek, mikor kiderül, hogy téynleg mekkora rendetlenség, meg kidobatlan cuccok voltak, nagyot csalódtam akkor benne, hogy én nem ezt vártam egy nőtől.

most már nem sírok... 2020.04.24.

fájdalmaim, máe emlékek .

lágy nyári szél, szürke színtelen késő nyári délután.

melankólia, szagtalan színtelen, fájdalom.

ahogy magunkat nézem, régi képeken..
ahogy folyton keresem a hibát.

a múltat nézem, egy üveggömbön keresztül.
mintha megforsultak volna a dolgok.

Nem csak téged veszítettelek el, hanem az életemet.

Nem jó forma amibe öntöm magam, ebből nem sül ki jó.
valahogy minden szétmállott..

Nem találok semmit, mitha Te tudnád csak, hogy mi hol van..
Te tudod, mit hová és mikor tettél.

Valami elment.

Valaki belőlem,
a napsütés, a meleg, a jó idő.

Hiába van kint 30 fok..

fázom.
meg akarok halni.
aztán újra kezdeni.

Szóval itt vagyunk megint sok év után. 2021. március 2. 02:17

Jó lesz ha most figyelsz, magadra, aza az rám.

Szóval sokminden történt, volt hazugság meg szerelem, egyenlőség, vállás.

Annyi tervem volt, annyira meg akartam tanulni fazekasul, hogy kijavítsam a csorbát, a herendi porcelánon de a végén csak egy simán, kötsög voltam. Szerintük és szerintetek, igen mert voltatok TI meg én, meg mi de az csak idézőjeles próbaidő volt 5 évtől az örökkévalóságig.

Szóval, hogy is mondjam volt aza nap amikor elvesztetted, úgy 16 lehettél, most meg 40 vagy azt minden itt van de senki sem jött el, senki sincs itt, a régből, csak az új hívők, új egyház.

De ez most komolyan, az most nem öngyilkos szekta... de a végén persze mindenki meghal.

Annyira sajnálom, hogy nem dugtalak seggbe, meg szájba, inkább a farkammal csináltam segget a számból.

Érdekes, hogy milyen nehezen fogtam fel, hogy mennyire mérgező vagyok, mint nyílméreg béka egy lsd-s, elvonuláson. 

Hogy most, gyerekem lesz hallod, kislány, egy csoda… benne van egy nagy dobozban, majd csak a szülinapján, bonthatom ki, tökre izgatott vagyok, hogy mi lesz, nekem ez lesz az első meg neki is.

Azért kicsit félek ám, magamtól, meg a haláltól, meg attól, hogy reggel ráharapok valamire és letörik a fogam. Na de vannak körülöttem emberek, ami jó mert nem vagyok egyedül, nem kell magamba néznem, megmenekültem megint. Ráadásul egy befolyásolható nő, aki  hallgat rám miközben, lehallgat rádión, gondolati szinten, infóhoz jut még mielőtt eldönteném mi is van. Figyel, dolgozik velem, nem arra reagál amit csinálok, hanem arra amit, gondolok. Boszorkány.

Ma már nem mindig tudom merre tartok, beérem azzal, hogy nem vagyok egyedül és ezért mindent odaadtam. Most bánom ezt kicsit, mert azt a régi lyukas lelket nem kellett volna.. az úgy hiányzik, mint anyám által kidobott kinőtt cuccok, alvókák.  Kinőtem , meg már nem veszem hasznát, de mégis csak minden egyes darab jelöli az utat, a területet, térben és időben.

Vannak itt kacatok a padlásról, itt heverek a lábam előtt, de az igazi dolgok csak most jönnek…

Szóval mi lenne, ha nem lenne állapotos, akkor is itt laknátok együtt, a másik két gyermekkel ?

Akkor is ha nem esik teherbe és mikor bejelenti, pont olyan illata van, mint a Vikinek a drámáról.

Hasonló lehet a kémiai összetétel, vagy nemtom’ csak hasonlóan izzadnak, de nagyon vonzónak találtam mikor, bejelentette, hogy állapotos, itt tőlem balra az ablaknál álltunk.

Voltak egész más ötleteim, elképzelőeim, most meg olyan mintha versenyt kellene futnom az idővel, vessző futás, hogy maradjon nekem is valami… olyan hogy persze megcsinálom amit megbeszéltünk, hiszen korrekt vagy, hiper, nem vagyok egy olyan mint az a másik.. Most meg pláne, hogy tettem még a mérlegre, 3kiló 20 deka életet, ha több maradhat… úgy is elviszem és elviselem mindazt ami ezzel jár, „férfisors” ahogy egy filmbéli szülészet folyosóján elhangzik.

Vagyok-e, van-e elég kemény és választásom. Lehet-e úgy is szeretni, ha nem mindig vagy a aki szeret, hanem néha farkasbőrbe bújsz.

A kérdés, hogy miért is csinálom ezt, miért nem maradtam az eredeti tervnél ?

Lakás vásárlás, aztán még1 és még 1…

Most vehetnéd a következőt, akár azt a belvárosit… érted?

Így most ezt hogyan ? Hogyan lesz sikerélmény, ha nem azt csinálod amit elterveztél ?

Most +2 emberért felelsz, plusz van egy nő is aki nem tudja kb mit akar, és őt is irányítani kell, azt érzem van 3 gyerekem, néha és most megszületik a 4., aki megissza a levét az egésznek, ha én nem vagyok észen.

Nem ennyi emberre rendezkedtem be, pláne úgy hogy Ő nem hoz semmit anyagilag és nekem kell felhúznom a repülőgép orrát, nem beszélve arról, hogy rengeteg időmet és energiámat felemészt ez a helyzet és nem tudok előre haladni. Ők nem az én gyermekeim,  nem vagyok értük felelős.

Nem kéne házasodni sem, csak azért mert összehoztatok egy gyereket. Nem a Te gondod, hogy mit szólnak a rokonok.

Jah csak most mit csináljak velük, ugye ?

Főleg hogy már ott van a hasában a Hédi, aki hozzám is tartozik, de a másik kettő az nem anniyra.

Most azért, ne lépjek tovább, mert neki milyen kellemetlen, hogy 2 apa járkál hozzá.

De most komolyan, mi közöm ehhez ?

Semmi, és nem is lenne bajom az egésszel, de lehúz… lehetetlen haladni, előre.

Szóval miafasz ezaz az egész, ugyanaz, az alkohollal vívott harcom, mellékterméke, ja meg a magánnyal is harcolok, de mi van ha az alkohol az alap probléma és már régóta az.

és minden más csak körülötte van, vagy azért iszok, mert nem jó semmi, vagy azért mert, minden jó csak mert iszom ezért nem.

 Nem értem miért, kell túlkompenzálni az életet, hogy ..

mind1, ez most lelassít, ez a helyzet, iszonyatosan nagy koloncnak érzem, ez az igazság, hogy visszafogom magam és ennek nem lesz jó vége.

 Nem változok… voltak céljaim, például, hogy pénzem lesz és fiatal lányokat dugok, a pénzemen.

El leszek mit Marci hevesen, 3-4 lakás + nyugdíj, vállalkozás ilyesmi, de nem a jelenlegi helyzet.

Nem is tudom hogy jutottam el idáig, megint. Én nem vagyok erre képes.

Nem tudok. Én segíteni akartam, mint mindenkinek is, de nem számítottam erre, csak tettem amit szoktam.

De nekem ez nem megy, én nem az vagyok akinek látni akartok.

Valahogy vágyom erre, az életre, de a másik vonzóbb, az van hogy a szerelem elvakít, evolúciós zsákutcába visz, aztán onnan hová menjek, az utcában sétáljak fel és alá... ?!?

Az azért elég unalmas, én szeretnék élni, szép nőkkel lenni, csókolni őket aztán ágyba vinni, reggel beszélgetni, aztán lelépni.

Lekváros kenyeret enni, tejjel. Nem meghízni tőle, mert csak ilyenkor enni. Aztán koplalásra fogni, magam az ajtón kilépve, már az előszobában, elhatározva, ezen gondolkodva, nőt hátra hagyva.

Mintha az élet örökké tartana.  Nem csak a testem menne át aszkétába, hanem a lelkem is mert nem beszélnék intim viszonyban senkivel, a következő ilyen alkalomig, ami veszélyes mint a szabadtüdős merülés i jég alá.

Mi volt régebben más, miért éreztem a szabadság szelét ?

Hát azért mert nem kötött semmi.

 Talán nem is a munka, hanem ez a helyzet ami miatt rosszul érzem magam.

Amikor egyedül voltam, nyugodt voltam és nyugodt voltam, pont.

Most miért van ez ? Hát mert leírtam, hogy mit szeretnék… ez vagyok én.

Erre jön Hédi ? 

De most nem az a lényeg, hanem hogy nem vagyok Önazonos.

El kellene fogadnom, hogy én ilyen vagyok és ezt akarom és nem tudok más lenni.

Miért kéne?

Utazom, szexelek, pénzt keresek, szörfözöm..  ilyesmik, ez vagyok én..

Azt bánom, hogy most már nem lesz ilyen jó illatú, tutajos, nő akivel szerelembe esek egy pár perc után..

vagy ha lesz az majd ellene irányuló föld, föld rakéta lesz.

Milyen ember vagyok ?

Mert ez már ember, nem lehet folyton szapulni maga és címkékkel tele ragasztani, hogy így meg úgy..

valamilyen vagyok, mostanra már muszáj, hogy kialakuljon valami.

Most még le tudnék lépni és élni ahogy szeretnék akárhol, mondjuk Békéscsabán.

Igazából kb bárhol, aztán jönnének a fényképek, meg a stb… meg hogy gyere haza, vár a lányosd, meg hogy elhagytál minket.. stb.

Bűntudatkeltés ?

Forever ?

Még mindig bűntudatfogaztó vagy ?

Most mi lesz ?

Vállás, újabb, törés a gyerekek életében ?

Jön a Hédi is..

De vajon mi a helyes ?

Inkább soha ne lásson és nevelje fel más, vagy mi legyen ?

Most kell dönteni…

?

�

ez sohasem ment.

Talán mert akarom őt, mindig is akartam, csak sokkal jobban mint minden és mindenki mást.

Még a függőségeimnél is jobban karom őt.

Ő a lányom, akit el kell kísérnem, a számára hosszú, felnőtté válás útján-

Szerintem egy férfit, nem az határozza meg, aminek a világ szeretné bállítani, hogy frizura, szakáll, kigyúrt test, elegáns ruha, szép kezek, körmök, parfüm, elegáns bőr cipő, vagy sportos rövidnadrág ing kombó... stb..

Ezek csak segírik elfedni, elfeledtetni az emberekkel, hogy mi is teszi őket igazán emberré, hogy bárkiből lehet férfi, ember, ha kigyúrja magát, felhúz egy szövetnadrágot, meg egy drága inget, nagy és erőt sugárzó, vagy közepes de fénys kidolgozott övcsattal egy nagy számlapos órát  ha esetleg még hangos is vagy és van egy 10 éves bmw-d, vagy mercid akkor a lányok már nedvesednnek. Irigy vagyok ezekre az emberekre ? 

Nos egy kicsit igen, mert bátrak, tehát meg merik tenni, hogy a lelkükben dédelgetett ámbrándokat a maguk nyelvén kiközvetítsék a világ felé és megtalálják ezen a kapcsolódási felületen a maguk embereit.

Szerintem ez túl egszerű, én olyan mebereknek akarok a példája lenni akik nem osztoznak, nem akarnak osztozni mások sorsában, a többségében. 

Ez a zérzés, blokkol.

A törődő szavak, hogy elgyengítenek.
Az aggódás, meg hogy megkérdezi, hogy mi van velem.

Nagyon mélyre nyúlnak vissza bennem ezek az érzések, gyerekkorom hajnalán voltak hasonlóak és anyám fiatal éneklő hangját idézik. Megjeleníti számomra a szeretet, vagyis azt az időszakot mikor még szeretve éreztem magam.

Nyúlós, nyálas szavak, besavazzák az agyat.

Szia ... 

Úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább az idődet.

Ma is nagyon szívesen hazamentem volna, de nem lett volna fair.

Kötődőm hozzád, mert nagyon gondoskodó és kedves vagy. De ez a kötődés nem lehet olyan, hogy ha szeretetre vagy szexre vágyom akkor megfelelek az 

elvárásoknak az teszem amit szeretnél, a többi időben meg csak agyalok és szenvedek.

Meg Te is amit nagyon sajnáltam mindig és ezért még jobban szenvedtem én is.

Nem segít senkin a szenvedés, meg a sajnálkozás. Amit utólag sajnálok, hogy nem viselkedtem férfiként, nem tudom mi történt, hogy az elején jó darabig úgy 

éreztem, hogy az vagyok aztán hirtelen megtorpantam.

Rájöttem, hogy nem akarom igazán ezt a kapcsolatot csak egyszerűen féltem elmondani, féltem a következményektől és attól hogy ha téged is 

elveszítelek akkor nem fog senki szeretni, soha többet.

Onnan indul az egész hogy eleve azért mentem bele a kapcsolatba, hogy valaki szeressen már...

De rájöttem, hogy ez nem így működik nálam.

Ha nincs meg a kémia, meg a belső hang azt mondja, hogy ez így nem jó akkor, nem fog menni, ha meg feszülünk akkor sem.

Ezt tudtam eddig is de most jutottam el oda, hogy elég bátor vagyok ezt leírni neked és vállaljam a felelősséget.

Sokat tanultam a kapcsolatból, de főleg ezt hogy nem szabad húzni az időt. A másik, hogy nem lehet tervszerűen felépíteni egy kapcsolatot az 

elejétől fogva, mindig kell lennie benne egy kis varázslatnak, egy olyan háttérzenének amit csak az érzelmek tudnak komponálni.

Volt egy játék a drámán, ahol megéreztem a bátorságot, meg azt hogy egy tutyi-mutyi vagyok ha a nőkről van szó.

Irányítható vagyok és legtöbbször nem tudok nemet mondani, főképpen nőknek. Leblokkolok és ha valaki elég kitartó és kedves, akkor inkább 

megcsinálom amit kér. Van olyan is, hogy ha valaki sok mindent megtesz értem, akkor úgy érzem, hogy meg kell tennem amit kér, hiszen végre valaki 

emberszámba vett, sőt törődött velem, ami egy normális emberi viselkedés lenne csupán. De mivel, elég érzékeny voltam, vagyok kisgyerekkorom óta 

(ilyen vagyok és kész), ez nekem egy új világot jelentett. Hosszú idő óta nem volt velem senki ilyen rendes és nem szeretett senki így és én úgy 

éreztem, hogy igyekeznem kell és meg kell tennem mindent, különben nem fogsz szeretni.

Nos ez egy görcsös merevséget okozott bennem és a kapcsolatnak sem tett és már nem mertem őszinte és laza lenni, ez kizárólag az én hibám, nem lehet mindenki 

pszichológus, hogy ezt felismerje, de komolyan írom ezt, nem a Te hibád.

Nagyon, nagyon sajnálom, megszakad a szívem.

Van más dolog is amire rájöttem, persze mondtad már ezt is nekem sokszor.

Hogy a Óvári házban élek, azóta is, vagyis egy részem.

A sok ottfelejtett, emlék amik ott vannak bezárva abban a garázsban. Nem lehet lezáratlan és hagyni dolgokat. Apám hazugsága indította el, ez a 

szálat és csak tettem hozzá még, azzal hogy nem mentem oda és hoztam el ami fontos ami szép emlék a gyerekkoromból, még ha fájó is lett volna 

belegondolni. Inkább toltam magam előtt és tagadni kezdtem, mert ami fáj azt én sokszor inkább tagadom magamban.

Persze ez nem jó megoldás, ez is egyfajta hazugság. Ordítok a fájdalomtól, de azért mert annyira bánt ez az egész, hogy mennyire megbántalak most és 

annyira nem akarlak bántani, hogy nem tudom elmondani.

De ahogy már nem tudlak megölelni, úgy bánta sem akarlak.

Rengeteget mindent tagadtam le az elmúlt években és ezzel együtt a szép dolgokat is, mert azért voltak azok is gyerekkoromban.

Sok mindentől megfosztottam magam az elmúlt 10 évben, emiatt. Talán ezért nem akartam elfogadni a valóságot sem mert akkor kiderülne az igazság, hogy én is meg fogok halni egyszer és nem lehetek kivétel és ha nem élek igazán, őszintén akkor úgy fogom érezni, hogy elfecséreltem az egész életemet.

Arra is rájöttem, hogy bár a tagadás egyfajta hazugság, de valami lelki sérülés előzi meg és én csak védtem magam legbelül, mint mikor felszalad az 

adrenalin ha elvágod a kezed, vagy elájulsz ha nagyon nagy fájdalmat élnél át.

Nem akartam, hogy újra megtörténjen ami 2009 tavaszán.

Hát ilyen ez a tagadás is, megóv a további sérülésektől, de ugye ami egy darabig megvéd, egy idő után elzár.

 Elhatároztam, hogy rendbe teszem az életemet és leszámolok a múltammal.

Szembe nézek amivel kell, ha tényleg muszáj, de csak és csak is azzal.

Nem fogok félni, a döntésektől.

Szeretném megtalálni önmagam. Nem félek az egyedülléttől és attól sem, hogy mi lesz holnap.

Lesz ami lesz...   elfogadom.

Emelt fővel őszintén, de én döntöm el mit teszek és amit teszek az úgy lesz jó.

 Nagyon hálás vagyok azért, hogy kitartottál mellettem a legnehezebb időkben is, bármi is volt az oka hogy nem küldtél el, de persze tudom, hogy 

szerettél.

Te egy nagy vagy, nagy lélek, és nagyszerű ember és aki szeretni tud téged, aki őszinte magával és késze van, szerencsés ember Tanzanitot talál.

Volt valami plusz amit sosem fogok elfelejteni, annyi mindenre tanítottál, megmutattad, hogy kell szeretni.

Azt az őszinte mosolyt és a vicceid...

Annyiszor próbáltam elképzelni a közös jövőnket de nem sikerült.

Meghasad a szívem...

Nem gondoltam, hogy ez ennyire fáj. 

Nekem még kell pár év, vagy az is lehet hogy öt vagy tíz.

Legyen ez a jövő titka, most még kész biztosan nem vagyok kész, ezért elengedem a kötelet, egy mozdulattal, becsukott szemmel, elképzellek téged egy másik férfival gyermekekkel és így búcsúzom.

Belevéstem egy életre a ZS&ZS jelet a szívem bal felére, akkorában, hogy ott már nincs is több hely másnak.

Szívesen befejezném itt és tennék egy nagy pontot, úgy mindennek a végére

Nem tudom lennék-e elég bátor hozzá, de ami fontosabb, hogy nem lehetek önző és ami még nagyobb, hogy melletted megtanultam magamat szeretni és elfogadni.

Úgy érzem Te voltál az az ember ezen a világon, akitől a legtöbb szeretet és törődést kaptam Tinédzser korom óta.

Lehet úgy érzed, hogy nem ezt érdemelnéd, azok után amennyit adtál de ne felejtsd el, hogy megmentettél egy embert.

Egy embert, akit már nagyon régóta nem szerette magát és ezért őt sem szerették, ha meg nem jössz akkor ki tudja...

Életem végéig emlékezni fogok.

Olyan dolgot tettél amit csak a legnagyobbak.

Áldozatot hoztál és számomra a legnagyobb dolgot adtad amit csak lehetett.

Nem tudom mit mondhatnék.

Most még mint a szeretőd szólhatok hozzád, de holnap már másképpen.

Vállalom a felelősséget mindenért és azt kívánom, hogy ha ma-holnap úgy hozná a sors, hogy el kell mennem, akkor az karjaid közt legyen, ez az egyetlen hely, ahol ezt el tudnám most fogadni.

Egy életre:

Zsolti.

Tudod én szeretlek mintha muszáj lenne és enne kérek ha éhes vagyok.
és ha szomjas, inkább csak ülök a fotelban és csendben vagyok.
Szomjazok de nm kérek inni nem mozdulok.
A legmélyebb pontja ez, az év horizontja.
Elértem a pontot amit minden évben, itt a ka
rácsony a megnyugvás ideje.
Május, május az én hónapom. Ekkor vagyok talán a legőszintébb és a legtürelmetlenebb magamhoz.
Mérlegelek és most azt érzem hogy mennyire nem tudom elviselni a sikert, mennyire nem irányítom a magam világát.
A pénz sem az enyém, csak számok amit a boldogság anniyféle hamisítványára válthatnék, csupa bóvli és gagyi, színtelen színes holmik, vásárfiák.
Csillogó ékes, mézes, hízlal, bódít, mérgez, lódít és csal és becsap és berúgsz és megcsalsz.

Le kellett hogy lassuljak, ezért fáj most.
Sajog és ki kéne mondanom egyszerre többnek is mit érzek és nem hagyom, hogy győzzön a jobbik bennem, mert tudom hogy nincs igazság a földön, csak ábrándok álmok és szép emlékek amik lehet hogy meg sem történtek, mert nm hagyjuk hogy megtörténjenek csak a sínen hagyjuk őket egy délután, árván magukra, nem nézünk hátra pedig sírva könyörögnek hangosan,
Értünk...

Persze mi, úgy teszünk... vagy semmit nem értünk...

Közben aztán peregenk az évek, mossák tisztára lelkünket, kócsing tanfolyamok és érzelmi drámák és megtört életek és betegségek.
Fájó derekak és foci sérülések, tagolják szenvedések és ádáz vereségek, hogy meglakoljunk szenvedjünk, hisz boldogsághoz csak a kárhozat vezet hisszük és elengedünk, majd markolunk miatta, erősen egy kezet...

Szenevdés az ára földi boldogságnak, másé vagyunk újra, új kezdésre, újabb támasz megbotlunk s Te ott vagy kapaszkodunk beléd, s a jó öreg önsajnálat hideg vize áraszt.

2018.05.07.

Szeretnék egyedül lenni,

Szeretnék egyedül lenni,